önkormányzati jelöltjeink
Főoldal > Vélemény anyagok
Be nem tartott ígéretek
Be nem tartott ígéretek
2017.08.21. | Minority SafePack

Európa több mint 50 millió lakosával megy szembe Románia kormánya azzal a lépésével, hogy az EU Bíróságán megtámadta az Európai Bizottság azon a határozatát, amellyel a Mentőcsomag a kisebbségek számára (Minority SafePack) európai polgári kezdeményzés bejegyzését rögzítette március 29-én. Az EU hivatalos közlönyéből a napokban derült ki, hogy a Sorin Grindeanu vezette kabinet június 28-án keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz, amelyben kéri a határozat semmissé nyilvánítását. Tette ezt annak ellenére, hogy az RMDSZ-nek megígérte: nem fogja akadályozni a kisebbségvédelem bizonyos területeinek a törvénybe foglalásáért indult polgári kezdeményezést.


A centenáriumról másképpen
A centenáriumról másképpen
2017.08.11. | magyar-román

Még pár hónap van a jövő évi román egyesülési centenáriumi év hivatalos kezdetéig, és máris elkezdődött a román–magyar vita. Legalábbis az kellene legyen, de inkább ostoba szájtépésnek nevezhető, ami a közösségi oldalakon, a médiában és főleg a román hírtelevíziókban zajlik. Kelemen Hunor lapunknak adott interjújának szavai érzékenyen érintették a román nacionalistákat, akik ismét beindították a gépezetet, és aljas módon próbálják manipulálni a román lakosságot.


Centenárium
Centenárium
2017.08.09. | magyar-román

Alaposan kiverte a biztosítékot a román nyilvános térben Kelemen Hunor kijelentése, miszerint „a románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at‟. Az RMDSZ szövetségi elnöke a kolozsvári Szabadság napilap múlt pénteki számában meg jelent interjúban kiemelte, hogy „folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól‟. A szövetségi elnök azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy „el kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni‟. E kijelentésekért a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) nem többet s nem kevesebbet kíván kérni, mint Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását.


Jószomszédi iszony
Jószomszédi iszony
2017.08.09. | magyar-román

Romániában, ahol oly példásan megoldották az együtt élő nemzetiségek – amint nevezni szeretik: kisebbségek – helyzetét, mindig akad egy jól csengő vagy éppen ismeretlen nevű szervezet, csoportosulás, amely gondoskodik arról, hogy mi, magyarok idegennek, megtűrtnek érezzük magunkat.


Senkiföldjén
Senkiföldjén
2017.08.09. | magyar-román

Ezer év Erdélyben, száz év Romániában. Ezzel a telitalálat-címmel indítana kampányt jövőre az RMDSZ, hogy a román állam megalakulásának centenáriuma alkalmával ismertesse, mit tettek hozzá a romániai magyarok ahhoz az országhoz, amelyben kisebbségként élnek. A szervezet mértéktartó politikáját tekintve már maga a jelszó meglepően merész. Kanóc, igen rövid kanóc, amely csak addig égett, amíg a megfelelő helyeken a megfelelő emberek lefordították a Kelemen Hunorral készült Szabadság-interjút az ország nyelvére, aztán robbant. Nagyot. Mert mit is mondott pontosabban a szövetségi elnök?


Jéu szunt Hunor!
Jéu szunt Hunor!
2017.08.08. | magyar-román

Kedves Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció! Látom, olvassák a Szabadságot. Ezért alulírott itt jelzem, diszkréten, hogy nemcsak Kelemen Hunor, hanem én, egyszerű erdélyi magyar asszony sem fogom tudni és nem is akarom ünnepelni 1918-at, ilyenformán nekem sem jár a román állampolgárság. Se nekem, se a hozzám hasonlóknak, sőt, nem túlzok, ha azt állítom, hogy elhunyt apám se bánná, ha post mortem visszavonnák román állampolgárságát, amely életében csak hátrányos megkülönböztetést, megaláztatást jelentett számára is. Ne legyenek kicsinyesek, ne ragadjanak le tehát egy személynél, a nem ünnepelni készülők listája lényegesebben hosszabb, állunk a „retorziók‟ elébe.


Bónuszérv
Bónuszérv
2017.05.26. | FUEN

A kolozsvári FUEN kongresszus egyetlen disszonáns vetülete a román külügy enervált reakciója, ami túlmutat egy egyszerű diplomáciai fogáson. Rendszerspecifikus megnyilvánulás: a romániai kisebbségi helyzet modellértékűségét szajkózó propaganda felelőseit nehéz lesz meggyőzni, hogy ezzel a módszerrel nem lehet a terítékről továbbra is leseperni a meglévő és dokumentált, tehát számon kérhető mulasztásokat, félmegoldásokat, vagy éppen visszalépéseket. De amikor a külügy ilyet cselekszik, figyelmen kívül hagy egy fontos tényezőt: hogy barátságtalan viszonyulása saját munkáját nehezíti meg.


Felszíntől az alapig
Felszíntől az alapig
2017.04.12. | Anyanyelvhasználat

Fontos, hogy a parlament megszavazta az anyanyelvhasználatot lehetővé tevő törvénymódosítást az egészségügyben. Olyan előrelépés a kisebbségi jogok bővítése terén, ami megerősíti, hogy az RMDSZ és a kormánykoalíció együttműködési megállapodása működőképes. Már néhány éve nem ment át a parlamenten törvénykezdeményezés, amely lényegesen bővítette volna a kisebbségi jogokat. Ez jelzés volt arra, hogy Románia lezárt egy fejezetet, és megoldottnak tekinti a kisebbségi kérdést.