önkormányzati jelöltjeink
mobil verzió | nagy honlap
Kovászna megye > Sepsikőröspatak

Kisgyörgy Sándor

Helyi tanácsosjelölt

korospatak@freemail.hu, 0267 313 844

Magamról

Április
26.

Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közösség sorsa csak nekünk a legfontosabb

„1989-ben az erdélyi, székelyföldi magyarság szinte azonnali döntést hozott a követendő irányról. Az akkori Európai Közösséghez, az Észak - Atlanti Szövetséghez való csatlakozás mellett döntöttek, a demokratikus intézményrendszerek megalakítása mellett álltak ki. A mellett döntöttek, hogy az erdélyi magyarságnak azon nagy, európai nemzetek sorába akar tartozni, ahová egyébként a sorsunk rendelt. Azt gondolom, hogy a nyugati keresztény világhoz való tartozás helyes döntés volt, még akkor is, ha 2007 óta nem teljesült minden elvárásunk, időnként csalódtunk, de akkor hadd kérdezzem meg: az uniós csatlakozással a gazdáink nyertek vagy veszítettek, a településeink, az erdélyi magyar családok, közösségeink nyertek vagy veszítettek? A válaszunk egyértelmű: mi ilyen értelemben is helyesen döntöttünk” – mondta el Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes ma délután a háromszéki Sepsikőröspatakon, ahol a helyi sportcsarnokban gyűltek össze a megye önkormányzati képviselői. 

Február
24.

Felújított kultúrotthont adtak át Kálnokon

A helyi, a megyei önkormányzat valamint a közösség összefogásának és munkájának eredményeként adták át szombaton Kálnokban a felújított kultúrotthont.

 

November
30.

Erdélyben ünnepel az Országos Erdészeti Egyesület - a Kárpát-medencében élő magyar erdészek a szervezet 150 éves fennállására emlékeznek 2016. június 22-25. között

Idén ünnepli alapításának másfél évszázados évfordulóját Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő szakmai civil szervezete, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE). Több mint ezer fő vesz részt a jubileumi, sorrendben a 147. Vándorgyűlésen, amelyet e különleges alkalomból Erdélyben, az egyesületet alapító titkára, majd tiszteletbeli elnöke dr. Bedő Albert szülő- és nyughelyén szerveznek.  A székelyföldi program központi helyszíne a Kovászna megyei Sepsikőröspatak és Kálnok lesz, ahol 2016. június 23-án ünnepi közgyűlésen tisztelegnek az elmúlt 150 év erdészeinek értékteremtő tevékenysége előtt. A rendezvényen ünnepi beszédet mond Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

Még több hír ▼