önkormányzati jelöltjeink

A magyar nyelv napja: erdélyiként becsüljük meg, amit magyarként alkottunk

2018.11.13. | Ünnep
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


A magyar nyelv napja: erdélyiként becsüljük meg, amit magyarként alkottunk

Fotó: Gönczy Tamás

Sántha Attilát és Dávid Gyulát díjazta az RMDSZ, a Communitas Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány. 

1844-ben nyilvánította a Magyar Országgyűlés november 13-át a magyar nyelv napjának. Az RMDSZ kezdeményezésére, Romániában 2015 novemberében fogadták el azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy Erdély magyarlakta vidékein is megünnepelhessék ezt a napot. Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány immár negyedik alkalommal szervez központi eseményt: idén a magyar nyelv napján Sántha Attila írót és Dávid Gyula irodalomtörténészt, ’56-os volt politikai foglyot díjazták a kolozsvári Bánffy-palotában.

A Communitas Alapítvány elnöke, Takács Csaba üdvözölte a Bánffy-palota Tonitza-termét megtöltő közönséget a magyar nyelv napján: átadta Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözletét és jókívánságait, majd a 3 éve érvényben lévő törvényről és annak szükségességéről beszélt. „Rossz, amikor egy kisebbség, egy nemzeti közösség úgy érzi, nyelvének ünnepét védve, hogy azt törvénybe kell foglalni. Bennem is voltak ellentmondások, amikor erről vitáztak, de aztán beláttam: talán maga a törvény nem is azért fontos, hogy a nyelvünknek olyan keretet szabjunk, amely szentesíti a november 13-ai eseményt, hanem miattunk jelentős: a mi erdélyi létünknek szükségszerű kelléke. Mert az erdélyi magyaroknak a biztonság a legfontosabb” – fogalmazott, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy úgy alkossanak, úgy adjanak többet és többet hozzá az egyetemes magyar kultúrához, hogy erdélyiként megbecsülik mindazt, amit magyarként alkotnak, hiszen csak így lehet a magyar nyelv napja ünnep Erdélyben.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke Kosztolányi Dezső szavait említette, aki úgy vélte: életünk legnagyobb eseménye a magyar nyelven való beszéd, írás, gondolkodás. „Ezért van az, hogy a kisebbségi polgári kezdeményezésünk központi eleme anyanyelvi jogaink európai szintű szavatolása. Európai törvényt akarunk arról, hogy soha senki ne korlátozhassa azt, hogy hol, mikor, kivel beszélünk anyanyelvünkön. Mert ez az, ami összefog bennünket, ami erdélyi magyarokká, életerős közösséggé tesz bennünket. Számomra tehát ezt jelenti a magyar nyelv: a közös örömöt, a megélt katarzist, a szerelmet, a bánatot, a gyermekemet, és csecsemőkorában esti meseként elsuttogott verseket, a társamat, a nagymamámat, az olvasás örömét, a reggeli híreket a Kolozsvári rádióban. Mindennapot és ünnepnapot” – mutatott rá.

Az RMDSZ, a Communitas Alapítvány, illetve a Kós Károly Akadémia Alapítvány által, a magyar nyelv napja alkalmából alapított díjat Sántha Attilának, a Bühnagy szótár szerzőjének adták át a székely nyelvjárás bemutatásáért. Az írót és a 13 évig készült nagyszótárt Péntek János, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke méltatta. „Sántha Attila költőként indult, az azonban már rendhagyó volt, hogy a magyar–angol alapképzés után etnolingvisztika és szociolingvisztika mesterit végzett. Közben – ami bizonyára már ismertebb – sorra jelentek meg verskötetei, esszéi, irodalmi szervezetek vezetője volt, folyóirat-szerkesztő is (többek között a Moldvai magyarságé), kisebbségvédelemmel is foglalkozott, tanácsos volt az oktatási minisztériumban, fontos szerepe volt a moldvai magyar oktatás elindításában. Most megjelent nagy szótárától függetlenül is rászolgált arra, hogy díjat kapjon a magyar nyelv napján” – hangzott el. 

A második díjazott, Dávid Gyula irodalomtörténész 1956 Erdélyben és ami utána következett című könyvéből Bogdán Zsolt színművész olvasott fel részletet, ezt követően Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke szólt az Erdélyért életmű-díjat odaítélő testület nevében. 

Minálunk, Erdélyben, élet és mű elválaszthatatlan. Nem mindenki ért egyet velem ezzel kapcsolatosan ma, amikor divatos esztétikai áramlat, hogy valamiképpen külön szemléljük a művet az élettől. Bevallom, én erre nem vagyok képes, és Erdélyben ez még kevésbé lehetséges. Szétválasztható-e Kós Károly élete és műve? Egy-egy darabját értékelhetjük, de a maga egészében fontos üzenet számunkra. Szétválasztható-e Bánffy Miklós élete és műve? Szétválasztható-e Domokos Géza élete és műve, Sütő András, vagy azok élete és műve, akik ezt az életmű-díjat megkapták: Kántor Lajosé, Egyed Ákosé, vagy Csíky Boldizsár zeneszerzőé. Nem választható szét, nem is kell szétválasztani. Az erdélyi értelmiség sajátos státuszaként is szemlélhetjük ezt a szétválaszthatatlanságot. De kiterjeszteném Erdélyen túlra is azt a felelősséget, hogy nemcsak a művünkkel, hanem az életünkkel is minden pillanatban üzenetet fogalmazunk meg” – mondta, majd Dávid Gyuláról beszélt, akinek az volt az iránytű, ami mindenki számára iránytű kellene, hogy legyen. „Úgy fogalmaznám meg, hogy tartás. Erkölcsi tartás, ami minőségi, igényességi mérce is. Ő, amikor minőségről volt szó, nem kötött kompromisszumokat. Dávid Gyulát nem hallottam demagóg jelszavakat megfogalmazni, engedményeket tenni. Egy dologhoz igazodott: a minőséghez, ahhoz a közösségi és egyéni erkölcshöz, amely mindannyiunk számára fontos kell, hogy legyen. Nem ehhez gratulálok, hanem ezt köszönöm meg Dávid Gyulának” – fogalmazott Markó Béla.

A Dávid Gyuláról szóló méltatást Balázs Imre József költő írta és olvasta fel. „Most, amikor Dávid Gyula kilencven éves, hirtelen azt érzem, az időtartamok megfoghatóbbá válnak, és talán az is, ahogyan az egyes korszakok összekapcsolódnak. Hiszen éppen erről van szó: hogy nem maguktól kapcsolódnak össze tehát, hanem vannak olyan emberek, akik összekapcsolják, összekötik a dolgokat, korszakokat, embereket. (…) Dávid Gyula életműve embereket összekötő könyvekben, embereket összehozó helyszínek létesítésében is mérhető” – hangsúlyozta a költő.

Dávid Gyula szerényen fogalmazta meg gondolatait a díj átvétele kapcsán a szembesítésről. „Nehéz dolog, amikor az embert szembesítik saját magával, akkor is, amikor valami rossz derül ki ebből, és akkor is, amikor az az érzése, hogy túlságosan sok a jó. Nem először állok ilyen helyzetben, és minden alkalommal az volt bennem, hogy ezekből az következik, hogy kiderül: amit ösztönszerűen, a dolgok természetességéből következően csináltam, annak volt valami értelme. Ez kötelezi is az embert. Ami még az életemből hátra van, azt ahhoz a mércéhez kell igazítanom, amit az én számomra ebben az időszakban többszörösen is felállítottak. Szeretném, ha a jó Isten megadná, hogy erre lehetőségem legyen, és amennyire tőlem telik, igyekszem ennek megfelelni” – köszönte meg az elismerést az irodalomtörténész.

Az estet Haáz Bence oboaművész koncertje zárta.

A díjazottakról szóló méltatások teljes szövege itt (Sántha Attila) és itt (Dávid Gyula) érhető el.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.