önkormányzati jelöltjeink

Hegedüs Csilla megnyitó beszéde a VIII. Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjátadó gálán

2020.01.22. | Kultúra
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Hegedüs Csilla megnyitó beszéde a VIII. Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjátadó gálán

1983-ban volt, valamikor ősszel, Kolozsváron, a Szamos-parton. Szilágyi Istvánéknál voltunk, osztálytársak, iskolatársak. Szerettünk ott lenni: helye volt náluk a kamaszkori hévvel megfogalmazott kritikának (Petőfi lejárt lemez – hangzott el, nem így, sokkal durvábban). Lehetett boncolgatni Szilágyi Domokos életeit, a boa-pár bicepszet és a kazánkovács vaskos nyugalmát. 

Kritizáltunk kamaszos megmondóemberekként, mert akkor azt hittük, hogy a miénk az abszolút, az egyetlen igazság. Szilágyiék elfogadtak, befogadtak bennünket: Julika néni megbocsátó mosollyal, Szilágyi István pipafüstbe burkolózva figyelt bennünket. Soha nem szóltak le. Akkor, ott megtanultuk, hogy az egy igazság nem létezik, azt, hogy annak ellenére, hogy nem értünk egyet, nem azonos az ízlésünk, attól még tudjuk egymást tisztelni, sőt, annál jobban tiszteljük egymást.

Erre tanítottak – tanítanak bennünket, nemcsak Szilágyiék. Állandó kérdezésre, kételkedésre, a megismerés vágyára, kíváncsiságra, nyitottságra, a másság befogadására és elfogadására biztat bennünket Tompa Gábor, Lövétei Lázár László és Ujvárossy László is. Arra, hogy ne fogadjuk el az előre gyártott sallangot, ne dőljünk be az egyszerhasználatosságnak, hogy nem annak van igaza, aki hangosabban kiabál, hogy ne higgyünk az internetes oldalak rögtönítélő bíróságának. Meghívnak a világukba, hogy tágra nyílt szemmel és szívvel engedjük ránk hatni a művészetet. Ők kinyitották az ajtót, nekünk csak ki kell lépnünk. Mert ott van a szabad levegő, ott van a kint és bent is, egyszerre. Miénk a világ. Idő és térmilliomosok vagyunk.

Gazdagok vagyunk mi, erdélyi magyarok, mert megvannak nekünk a saját, kortárs alkotóink. Akik odafigyelnek ránk, nem hagynak begyepesedni, hanem ott lebegtetik előttünk a mást, a színeket, fényeket, hangokat, szavakat. Kirángatnak az erdélyi provincializmusból. De ők nemcsak a mieink, nem a mi tulajdonunk, hiszen már rég túlléptek Erdély, a Kárpát-medence, sőt, Európa határain. Elviszik a jó hírünket szerte a világba: azt, hogy vagyunk, hogy élő közösség vagyunk, amely az alkotás erejével, a megújulás képességével nem a múltat siratja, hanem a jövőt élteti.

Mit tehet tehát a politikus, a politikum? Újabban van, aki számon kéri rajtunk, hogy nem mondjuk meg, hogy merre van az előre az erdélyi magyar kultúrában, nem szabunk irányt, nem osztunk ki feladatokat. Nem mondjuk meg a civil szervezeteinknek, mit szervezzenek, nem mondjuk meg az alkotóknak, mit alkossanak, nem mondjuk meg a rendezőknek, mit rendezzenek. Hogy hagyjuk őket szabadon, a saját belátásuk szerint alkotni.

Az alkotás szabadságát elvenni: bűn. Ehelyett mi, az RMDSZ a Communitas Alapítványon keresztül támogatjuk alázattal az alkotókat. És megköszönjük a munkát, a művet, a lehetőségét annak, hogy annak részese, fogyasztója lehet a romániai magyar közösség. Mert ez a mi feladatunk. Segíteni ízig-vérig megélni a szabadságot.

Ma négy  különleges embert, négy meghatározó alkotót díjazunk. 30 évvel a kommunizmus bukása után a művészet szabadságát, a kritikát, a különvéleményt, a görbe tükröt ünnepeljük. Köszönjük a csodát, amiben részesítenek bennünket.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.